Hu

2020. december 1-2-a között rendezik meg az első Global Impact – A cselekvés energiája elnevezésű konferenciát, amely a világgazdaság kiegyensúlyozott növekedésének emberközpontú megközelítését tűzte ki célul. A kétnapos online rendezvényen a kormányzati szervezetek, az üzleti élet és civil szféra képviseletében 60 szakember vesz részt.

A Global Impact konferencián a jövő technológiái és a jövőstratégiák szempontjából meghatározó cégek képviselői vesznek részt. köztük a Roszatom és az orosz Nemzeti Gazdaságkutató Intézet. A konferencián képviselteti magát a Forbes magazin is.

Részvételi szándékát jelezte William Magwood IV, az OECD NEA vezérigazgatója, Tatjana Valovaja, az ENSZ genfi irodájának igazgatója, Rusztam Minyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke, Jean-Bernard Levy, az Électricité de France elnök-vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója és több más ismert vállalatvezető.

A rendezvényt Paul Polman, az Unilever korábbi vezérigazgatója, az IMAGINE, az ENSZ fenntartható fejlődési célok elérésére létrehozott szervezetének társalapítója és elnöke, valamint az ENSZ Global Compact (a világ legnagyobb önkéntes vállalati fenntarthatósági kezdeményezése) alelnöke nyitja meg.

Paul Polman szavai szerint: „Az üzlet jelenti a változások legfőbb mozgatórugóját, amely csak erős társadalomban működőképes, éppen ezért felelősek vagyunk azokért a közösségekért, amelyekben élünk. A tudatos vezetés a siker kulcsa. A 2020-as Global Impact - A cselekvés energiája című konferencia a legsürgetőbb globális problémák megvitatására ad teret. Az együtt gondolkodás hatalmas lendületet képes adni az üzleti élet és a társadalom felvirágoztatásához, segíti a világ vezetőit abban, hogy újragondolják a saját üzleti modelljüket és a fenntartható fejlődést helyezzék előtérbe.”

A konferencián Paul Polman után Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója az üzlet és a társadalom előtt álló kihívásokról beszél. „A fenntartható fejlődés kérdése egyre inkább befolyásolja az üzleti stratégiák átalakítását mind Oroszországban, mint más piacokon. A világjárvány megerősítette az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél időszerűségét, valamint a társadalmi, környezeti és üzleti szempontok szoros kapcsolatát. Nem lehet szétválasztani az üzleti és a társadalmi kérdéseket – a Roszatom valamiképpen részt vesz a fenntartható fejlődés szinte összes céljának megvalósításában.”

A konferencián sor kerül a Roszatom és Nemzeti Gazdaságkutató Intézet által létrehozott kutatási célt szolgáló Szakértői Testület első ülésére. A Szakértői Testület
vizsgálja a vállalatok hatékonyságát a humán tőke fejlesztése terén a fenntartható gazdasági növekedés és üzletfejlesztés érdekében.

Az online rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a : https://impactconference.global/ címen lehet.