Hu

2019. július 19-én Nyizsnyij-Novgorodban az Oroszország és Kína kormányfői között rendszeres csúcstalálkozókat előkészítő bizottság ülésének keretében sor került a kínai-orosz nukleáris albizottság ülésére. Az albizottság társelnökei Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója és Zhang Kejian, a Kínai Népköztársaság Atomenergia-ügynökségének (CAEA) vezetője.

Az ülés résztvevői összegezték, hogy milyen eredmények születtek eddig a Vlagyimir Putyin orosz államfő 2018 júniusában történt látogatásának idején aláírt stratégiai megállapodás-csomag végrehajtása során. A felek megállapították, hogy a munka sikeresen és sokszor a tervezettnél gyorsabban halad.

A kínai holdprogram részeként 2018 októberében rekordidő alatt készítették el és szállították Kínába a programhoz szükséges nukleáris termikus blokkokat. Megszülettek a CFR600 kínai demonstrációs gyorsneutronos reaktor megvalósítási szerződései és folyamatban van a projekt gyakorlati megvalósítása. Egy sor kiegészítő szerződés született a Tianwani Atomerőmű 7. és 8, illetve a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkját illetően. Kulcsfontosságú eseményként könyvelhető el a Tianwani Atomerőmű 3. és 4. blokkjainak határidő előtti kereskedelmi üzembe helyezése.

Figyelembe véve az elért eredményeket, a felek megegyeztek abban, hogy a 2016. november 7-én a Kínai Népköztársaság kormányfője és az Oroszországi Föderáció kormányának vezetője között létrejövő, az atomenergia békés felhasználását célzó stratégiai együttműködésére vonatkozó közös nyilatkozatot alapul véve megvizsgálják azt a lehetőséget, hogy meghosszabbítsák a jelenlegi együttműködést.

Alekszej Lihacsov és Zhang Kejian az elvégzett munkák teljesítéséről és a Kína és Oroszország között az atomenergetika terén a további együttműködést rögzítő memorandumot írtak alá. A felek ugyancsak aláírták a Tianwani Atomerőmű 7. és 8. blokkjának ellátására vonatkozó nukleáris fűtőanyag-ellátási szerződést, ily módon kiegészültek a projekt teljesítéséhez szükséges jogi keretek.

A felek megbeszélését a CAEA és a Roszatom közötti találkozókra jellemző üzleti, konstruktív és a kölcsönös bizalmon alapuló légkör jellemezte.